Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Kollégiumi jelentkezés

Kollégiumi jelentkezés leendő elsősöknek:

Egyetemi kollégiumok

Szent Pál Katolikus Kollégium

A jelentkezési felület a fenti linkekre kattintva elérhető.


Soproni Egyetem Kollégiumai

A Soproni Egyetem összesen öt épületben tud kollégiumi elhelyezést biztosítani nappali tagozatos hallgatói részére. Ezek közül kettő közvetlenül a Campus területén található, az Ady Endre út 5. szám alatt, így az itt lakók számára az egyetemi előadások látogatása különösen kényelmes. E függőfolyosóval (ún. „sóhajok hídja”) is összekötött épületegyüttest hivatalosan Fekete Zoltán Kollégiumnak hívják, de a hallgatóság csak RK (Régi Kollégium), valamint ÚK (Új Kollégium) hivatkozik az egyes épületekre. Az előbbi 155 férőhelyes. Ezek a férőhelyek 2+2, 2+3 és 3+3 ágyas apartmanszobák között oszlanak meg. Az ÚK épületben pedig 192 férőhely van. A szobák 2 ágyasak, azokhoz azonban vizesblokk nem tartozik. Fürdők és mellékhelyiségek a közfolyosókról nyílnak.

Két másik épület a Campustól szintén nem messze, nagyjából 10 percnyi sétára található, a Baross út 4-6. címen. A két épület egy aulán osztozik, a nevük közösen Machatsek Gyula Kollégium, de szintén mindkét épületnek van hallgatói beceneve: VUK (mint Vadiúj Kollégium) és LUK (mint Legújabb Kollégium). Előbbiben 358 férőhely van, amelyek mindegyike apartman szobákban található, amik jellemzően 2+2 ágyas felosztásúak. Lukban viszont jellemzően 3 ágyas szobák vannak, összesen 148 férőhellyel. Az ÚK-hoz hasonlóan vizesblokk ezekben sincs, azokhoz szintén közfolyosóról lehet hozzáférni.

Az utolsó épület a Ferenczy János utca 5. szám alatt található Bezerédj Amália Kollégium (röviden BAK). A többi épülettel ellentétben itt csak BPK-s hallgatók számára biztosított az elhelyezés, ami számukra azért is különösen előnyös, mivel a kollégium a BPK épülete mellett helyezkedik el, azzal egy recepción osztozik. A férőhelyek száma összesen 116. A szobák mindegyike 2+2 ágyas, amikben egy-egy zuhanyzó is található. A mellékhelyiségek azonban ebben az épületben is a közfolyosókról nyílnak.

 

Régi Kollégium (RK)
Cím:
 9400 Sopron, Ady Endre u. 5.

 

Új Kollégium (UK)
Cím:
 9400 Sopron, Ady Endre u. 5.

 

Legújabb Kollégium (LUK, első épület)
Cím:
 9400 Sopron, Baross út 4-6.

 

Vadonatúj Kollégium (VUK, második épület)
Cím: 9400 Sopron, Baross út 4-6.

 

Bezerédj Amália Kollégium (BAK)
Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 5.

 

KOLLÉGIUMI ÜGYINTÉZÉS (Bármely kollégium esetén):
Tel.:
 +36 99/518-215
E-mail:
 kollegium@uni-sopron.hu

 

Szent Pál Katolikus Szakkollégium

 

A Szent Pál Katolikus Szakkollégium 2008 szeptemberében nyitotta meg először a kapuit, Sopron történelmi belvárosában, teljesen felújított, igényes épületben. A kollégiumban 3 emeleten összesen 29 kétágyas szoba található, szobánként külön zuhanyzóval, internetelérhetőséggel. Minden emeleten van egy közös konyha, amely nem csak a főzésre ad lehetőséget, de sokszor a legjobb, éjszakába nyúló beszélgetések színtere is.
A kollégiumhoz tartozik egy kápolna, melynek ajtaja mindig nyitva áll, lehetőséget adva az elcsendesedésre. A kápolnában tartja az Egyetemi Lelkészség a szentmiséket és az esti Kompletóriumot. Az előadóterem a színhelye a kisebb közös eseményeknek, filmvetítéseknek, előadásoknak. A felszerelt sporthelység a kikapcsolódást és a testedzést szolgálja, ahogy a padlás íjász pályája is.

A Szent Pál Katolikus Szakkollégium vezetősége:
Kovács Gergő Vilmos     egyetemi lelkész     ( +36 30 424 7408)
Kaposi László         kollégium igazgató     ( +36 30 537 7753)
Szőnyeg Anna         gazdasági igazgató     ( +36 20 223 2208)

Egyetemi lelkészség:
H-9400 Sopron, Szent György u. 7.
E-mail: lelkeszseg@collegium-paulinum.hu

A Szent Pál Katolikus Szakkollégium elérhetősége:
H-9400 Sopron, Szent György u. 7. (hátul az udvarban)
Telefon: 06/30 537 7753
E-mail: info@collegium-paulinum.hu
Honlap: https://paulinum.hu

Cikk nyomtatása E-mail