Nemcsak fesztiválozóként, hanem szervezőként, fotósként, riporterként és önkéntesként is helytálltak a Soproni Egyetem hallgatói a 4. SopronFesten. A háromnapos rendezvény a felejthetetlen élmények mellett valódi szakmai tapasztalatokat is adott azoknak, akik a színpad mögött dolgoztak.
A hétvégén negyedik alkalommal rendezett SopronFest ismét megtöltötte élettel a várost, ahol a Soproni Egyetem is aktívan jelen volt. Látványos standunknál: az Ellátónál magaslesek, barátságlakat-készítés és fűszernövény-bemutató várta az érdeklődőket, miközben a háttérben hallgatóink számos más területen is segítették a fesztivál lebonyolítását.
Volt, aki a rendezvény legfontosabb pillanatait örökítette meg fényképezőgépével, mások a Hallgató Magazin számára készítettek interjúkat a fellépőkkel, segédkeztek a beléptetésnél, vagy éppen az egyetemi stand programjainál fogadták a látogatókat. Voltak olyan szerencsés hallgatóink is, akik a Halott Pénz koncertjén különleges élmény részesei lehettek, amikor a közönség közé strandlabdákat dobálhattak a színpadról.
De milyen egy ilyen fesztivált belülről megélni? Erről kérdeztük Nagy Vanesszát és Rakaczki Alexandrát, akik mindhárom napon dolgoztak a SopronFesten.
Nagy Vanessza számára a fesztivál már nem ismeretlen terep, de úgy véli, minden alkalom új kihívásokat tartogat.
"Szeretem ezt a pörgést. Nagy élmény úgy részt venni egy fesztiválon, hogy közben valódi feladatokat is kapsz. Ez már nem csak a szórakozásról szól, hanem arról is, hogy helyt állj a rád bízott munkában" – mondta.
A Hallgató Magazin riportereként több előadóval is beszélgetett, de a legemlékezetesebb interjú számára Pogány Indulóval készült.
"Különleges helyzet volt, mert rajtunk kívül csak az országos televíziónak adott interjút. Nagyon közvetlen beszélgetés alakult ki, és jó érzés volt mélyebb kérdéseket is feltenni, például arról, mit jelent számukra az igaz barátság vagy milyen mondatokat kellene gyakrabban kimondanunk egymásnak."
Vani azonban úgy gondolja, hogy a fesztivál egyik legizgalmasabb pillanata mégis a Halott Pénz koncertjén érkezett el.
" A strandlabdák bedobálása a közönség közé óriási élmény volt. Közelről látni több ezer ember reakcióját egyszerűen felejthetetlen."
Vanessza szerint egy ilyen rendezvény legfontosabb hozadéka az önbizalom. "Megtanít kiállni magadért, határozottan kommunikálni és felelősséget vállalni a munkádért."
Rakaczki Alexandra fotósként egészen más szemszögből élte meg a három napot.
"Amikor véget ért a fesztivál, alig tudtam felfogni, mennyi minden történt. Aki a kommunikáció vagy a média világában szeretne dolgozni, annak hatalmas lehetőség egy ilyen esemény kulisszái mögött tapasztalatot szerezni."
Elmondása szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egyszerre történt rengeteg fontos pillanat.
"Egy fesztiválon lehetetlen mindenhol ott lenni. Meg kell tanulni jól dönteni, mire koncentrálsz, és elfogadni, hogy néhány pillanatról biztosan lemaradsz. Ettől válik igazán tudatossá a fotós munkája."
A sok munka mellett humoros helyzetekből sem volt hiány.
"Annyit tartózkodtam az egyetemi standnál, hogy többen azt hitték, ott dolgozom, és tőlem kértek információt a programokról. Az első alkalommal teljesen meglepődtem."

Elmondható, hogy a Soproni Egyetem hallgatói a tantermeken túl, éles, nagy rendezvényeken is magabiztosan helyt állnak. A három nap alatt szerzett szakmai tapasztalatok, új kapcsolatok és különleges élmények pedig olyan útravalót jelentenek, amelyet a későbbi pályafutásuk során is kamatoztathatnak.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- A fenntarthatóság élvonalában a Soproni Egyetem
- Horgásznap a Soproni Egyetemmel
- Építészeti szenzáció: A Soproni Egyetemen adták át Magyarország első tisztán fa középületét
- A Soproni Egyetem és a Bonafarm Csoport stratégiai partnerséget kötött
- Chill zóna, magasles és életre szóló emlékek – a Soproni Egyetem standja a SopronFesten
- Kulturális est a Soproni Egyetem Esterházy Palota Erdészeti Múzeumában
- Siker a szőnyegen – Soproni érmek a Grappling MEFOB-on!
- Stratégiai partnerséget kötött a Soproni Egyetem és a MOME
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát