A Nemzeti Filmintézet közreműködésével 7 napon át 18 filmes jelmezt láthattak az érdeklődők a Soproni Egyetem Ligneum rendezvényházában. A „Hunyadi” filmsorozat legfontosabb karaktereinek egyedi tervezésű ruhái és fegyverei várták a látogatókat. A pompás viseletek között több mint ezren fordultak meg.
A 6 és fél nap alatt 1130 kíváncsi szempár látta a „Hunyadi ruhatár” kollekcióját. A Nemzeti Összetartozás Napján nyílt meg a tárlat, hogy az egyetem és a szomszédos Hunyadi Iskola szövetségét megpecsételje. Az iskola 14 osztálya nézte meg a jelmezeket és közben ismerkedett intézményük névadójával, a XV. század életmódjával és a film készítésének titkaival.
Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, a gyermek Mátyás, II. Murád szultán, Mohamed, két magyar királyi pár, Vitéz János. A 10 részes Hunyadi sorozat ismerős figuráinak jelmezei várták a történelem, a filmek és a kosztümök iránt érdeklődőket. A Ligneum nagyterme, mintha egy historikus kirakat lett volna. Valódi prémes gallérok, nehéz brokát köpenyek, álomszép főúri és királynői ruhák, martalóc végvári katonai viseletek és persze izgalmas török kaftánok és csizmák sorakoztak.
A legnagyobb sikere a film főhőse mellett Mara Brankovics - Törőcsik Franciska játszotta a filmben - három különféle stílusú ruhájának volt, de nagy lelkesedéssel vették kézbe a gyerekek a filmes kellékként kikönnyített korhű kardokat is.
A felnőtt látogatók a korabeli viseletkultúra és a filmezés műhelytitkai iránt érdeklődtek, és szerették a Hunyadi hét kísérőprogramjait is. Volt történelmi előadás, keleti kávézó, filmvetítés, Hunyadi vacsora és Hunyadi séta, a Ligneum Pódium vendégeként pedig a jelmezek között köszönthettük Törőcsik Franciskát és a Hunyadi regénysorozat íróját, Bán Mórt.
Köszönjük a kiállítás megvalósításában segítő partnereink barátságát: a Nemzeti Filmintézettől kölcsön kapott ruhákat, a filmsorozat producereitől a bemutatás lehetőségét, a Handler Iskolától, a Soproni Múzeumtól és a Grubics Dekortól kapott szabóbabákat, a Corvinus Étterem, a Soproni Levéltár, az Erdélyi Kör és a Városszépítő Egyesület részvételét a közös programok lebonyolításában, előadónk és vendégeink jelenlétét a rendezvényeken.
Most már történelmi alapja van annak, hogy átértelmezzük a török-korból eredő („átkos”?) mondást: „A jó szomszédság – örök áldás!”
Fotók: Rakaczki Alexandra, Rombai Péter
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Siker a szőnyegen – Soproni érmek a Grappling MEFOB-on!
- Közösség határok nélkül a Soproni Egyetemen
- Élményalapú tanulás a tanév végén –a Soproni Egyetem Esterházy Palota Erdészeti Múzeumában
- Előkelő helyen a Soproni Egyetem a RUR 2026 listáján
- Kulturális est a Soproni Egyetem Esterházy Palota Erdészeti Múzeumában
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- A barátság otthona: a Soproni Egyetem idén is stratégiai partnere a SopronFestnek
- A Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora lett Prof. Dr. Fábián Attila
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra