
A Soproni Egyetem idén is szeretettel várja a gyerekeket nyári napközis táborába, a BoTANtáborba, amelynek idei bázisa a Ligneum Rendezvényház lesz.
A tábor két turnusban indul:
• 2026. július 13–17.
• 2026. július 27–31.
A tábor minden napja más-más tematika köré épül, így a gyerekeket változatos, élményalapú programok várják egész héten:
• Földes nap
• Erdős nap
• Fás nap
• Sportos nap
• Zenés nap
A napi tematikákhoz kapcsolódóan szórakoztató, fejlesztő és kreatív foglalkozásokkal készülünk. A gyerekek részt vehetnek többek között kézműves programokon, játékos fejlesztő foglalkozásokon, mozgásos aktivitásokban, természetközeli élményekben és zenés programokban is.
A tábort elsősorban 4–11 éves korosztálynak ajánljuk, azonban a korhatár rugalmas: szeretettel várjuk azokat a gyerekeket is, akik ennél picit kisebbek vagy nagyobbak.
A kisebb gyermekek számára délutáni pihenési lehetőséget biztosítunk, míg a nagyobbaknak korosztályuknak megfelelő foglalkozásokkal és fejlesztő programokkal készülünk.
A gyerekeket minden nap reggel 7:30-tól várjuk, és délután 16:00 óráig lehet értük érkezni.
A tábor részvételi díja:
45.000 Ft / gyermek
A befizetés díjbekérő alapján történik majd, amelyet a jelentkezést követően küldünk ki.
Az ebéd díja nem része a tábor árának.
Ebédlehetőségek:
• 1. turnus: Unikum Vendéglő – 1500 Ft/fő/ebéd
• 2. turnus: Nyugat Étterem – 1700 Ft/fő/ebéd
A Nyugat Étterem esetében az étkezés befizetése személyesen történik majd, ennek részleteiről külön tájékoztatást küldünk. Az Unikum Vendéglő étkezésének díját a tábor első napján a szervezőknél lehet rendezni.
Tízórait a gyerekeknek szükséges magukkal hozniuk. Ebéd után friss gyümölcsöt biztosítunk számukra, ugyanakkor érdemes lehet egy kisebb energiaszeletet vagy uzsonnát is csomagolni.
Amennyiben a tábor elnyerte tetszésüket, az alábbi linken tudnak jelentkezni: https://www.uni-sopron.hu/botan-tabor
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Éjfélkor lekerültek a szalagok – megható pillanatok a Soproni Egyetem Valétabálján
- Természetesen Zene! – A Soproni Egyetem hangversenysorozata harmadik alkalommal
- Kósa Balázs, a Soproni Egyetem oktatója nyerte az Év Oktatója Díj szakmai példakép kategóriáját
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Középpontban az egészség: Sikeres szűrőnapot zárt a Soproni Egyetem
- A jövő erdeinek szakembereit bocsátotta útjára a Soproni Egyetem
- „Sopronból Sanghaiba” - WorldSkills nemzetközi felkészülési verseny a Soproni Egyetemen
- Hagyomány, barátság, búcsú - Valétálás a Soproni Egyetemen
- Hetedhét Családi Nap a Soproni Egyetemen – ahol egy napra mesévé változott a Botanikus kert
- Chill zóna, magasles és életre szóló emlékek – a Soproni Egyetem standja a SopronFesten