
Hosszú sorok, tudatos egyetemi polgárok és várakozáson felüli érdeklődés jellemezte a Soproni Egyetem legutóbbi ingyenes egészségügyi szűrőnapját, amely a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete közreműködésével valósult meg.
Rendkívül mozgalmas napot zártak a szervezők és a résztvevők, már a korai órákban sorok kígyóztak a Ligneum előtt.
A részvétel napközben sem csitult, a kollégák és hallgatók egymásnak adták a képletes kilincset. A kiemelkedő érdeklődés miatt ugyan a megjelenteknek néhol sorban állással kellett számolniuk, de a várakozás ellenére is kitartóak maradtak.
Látható és érezhető volt, hogy mindenki fontosnak tartja azt, hogy időt szakítson egészségügyi állapotának felmérésére.
A szűrőnap során vérnyomásmérésre, testtömegindex (BMI) meghatározásra, koleszterinszint-, vércukorszint- és húgysavszint-mérésre, valamint célzott szűrésekre, mint például a férfiaknak a PSA-szűrésre és a dohányzóknak a CO-szint ellenőrzésre volt lehetőségük.

Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Építészeti szenzáció: A Soproni Egyetemen adták át Magyarország első tisztán fa középületét
- Természetesen Zene! – A Soproni Egyetem hangversenysorozata harmadik alkalommal
- Shakespeare költözött a Soproni Egyetemre
- Ballag a múlt, indul a jövő – nézd meg a Soproni Egyetem 2026-os valétálás kisfilmjét
- Csóka Péter a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új elnöke
- S.Ö.R.Ö.M. - Kamaraszínházi előadás a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem felhívása: visszaemlékezők jelentkezésére
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- Zöld faanyagvédelem a Soproni Egyetemen
- Előkelő helyen a Soproni Egyetem a RUR 2026 listáján