Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

2025K Bemeneti követelmények mesterszakoknál

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A SOPRONI EGYETEMEN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

 

Az alábbiakban a mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket olvashatja. Az összeállítás a képzési és kimeneti követelményekről szóló miniszteri közlemény, a 222/2019. (IX.25.) Korm. rendelet 3. melléklete, valamint a 63/2021. (XII. 29.) ITM rendelet 2. melléklete alapján készült. Az alábbiakban kizárólag a 2025. évi keresztféléves felvételi eljárásban, a Soproni Egyetemen meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket olvashatja. Fontos hangsúlyozni, hogy a táblázat nem minden esetben tartalmazza a mesterképzési szakok bemeneti követelményeinek szintén megfelelő, de a korábbi képzési rendszerben szerzett főiskolai, egyetemi okleveleket. A főiskolai, egyetemi képzések alapképzéseknek, illetve osztatlan képzéseknek való megfeleltetésével kapcsolatban az adott felsőoktatási intézménynél lehet érdeklődni (illetve l. az Előzményként elfogadott szakok, kreditelismerés c. fejezetet.).

 

 

AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET

TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

VADGAZDA MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

 

GAZDASÁGTUDOMÁNYOK KÉPZÉSI TERÜLET

FELELŐS TURIZMUSFEJLESZTÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

PÉNZÜGYI MESTERKÉPZÉSI SZAK

TERMÉKMENEDZSMENT ÉS MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK

VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK

 

INFORMATIKA KÉPZÉSI TERÜLET

GAZDASÁGINFORMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK

 

MŰSZAKI KÉPZÉSI TERÜLET

ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK

FAIPARI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

IPARI TERMÉKTERVEZŐ MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

 

 

 

TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a természetvédelmi mérnöki alapképzési szak. 

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az agrár képzési területről a kertészmérnöki, a mezőgazdasági mérnöki, a mezőgazdasági szakoktató, a tájrendező és kertépítő mérnöki, a vadgazda mérnöki, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, a vidékfejlesztési agrármérnöki a műszaki képzési területről a környezetmérnöki, a biomérnöki; a természettudomány képzési területről a biológia, a földrajz, a földtudományi, a környezettan alapképzési szak. 

4.3. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.3. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei

Az alapképzéstől eltérő mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok szerint szükséges minimális kreditek száma legalább 84 kredit a természettudomány, a gazdaság- és társadalomtudomány, a műszaki és informatikatudomány területeiről az alábbiak szerint:

  • természettudomány legalább 15 kredit,
  • gazdaság- és társadalomtudomány legalább 10 kredit,
  • műszaki és informatikatudomány legalább 5 kredit.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján legalább 60 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

 

VADGAZDA MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a vadgazda mérnök

alapképzési szak.

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá az agrár és a természettudomány képzési terület szakjai. 

9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei

Az alapképzéstől eltérő mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 84 kredit az alábbiak szerint: 

  • természettudományi, vadgazdálkodási, vadbiológiai, ökológiai ismeretek területéről legalább 10 kredit;
  • erdészeti, mezőgazdasági, környezeti, élőhelyi ismeretek területéről legalább 10 kredit;
  • gazdasági-gazdálkodási műszaki és jogi ismeretek területéről legalább 5 kredit;

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján legalább 60 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

 

FELELŐS TURIZMUSFEJLESZTÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK

25k-turizmus.jpg

 

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott

4.1. alapképzési szak a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak. 

4.2 a 9.3. pont szerint a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a gazdaságtudományok képzési területről a gazdálkodási és menedzsment, az emberi erőforrások, a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, valamint társadalomtudomány képzési területről a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak, valamint azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.3. A kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága által kért, a tanulmányok elvégzéséhez szükséges, a korábban megszerzett ismeret, kompetencia az alábbi területekről: 

  • közgazdasági és módszertani ismeretek (mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, gazdaságelmélet, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságpolitika, matematika, statisztika, informatika),
  • üzleti alapismeretek (pénzügytan, vállalati pénzügyek, vállalati gazdaságtan, marketing, számvitel, vezetés és szervezés, emberi erőforrás gazdálkodás),

szakmai ismeretek.

 

PÉNZÜGYI MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak. 

4.2. A 9.2. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés, a közszolgálati, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a nemzetközi gazdálkodás, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató alapképzési szak. 

4.3. A 9.2. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.2. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: 

A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 60 kredit az alábbi területekről: 

  • módszertani ismeretek (matematika, statisztika, informatika) területéről 15 kredit;
  • közgazdasági ismeretek (mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, környezet- gazdaságtan, gazdaságelmélet, gazdaságstatisztika, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságmodellezés, gazdaságpolitika, ágazati és funkcionális gazdaságtan, közösségi gazdaságtan, világ- és Európa-gazdaságtan, közpolitikai ismeretek) területéről 10 kredit;
  • üzleti alapismeretek (vállalati gazdaságtan, számvitel, kontrolling emberi erőforrás gazdálkodás, gazdasági jog, marketing, vezetés és szervezés, értékteremtő folyamatok menedzsmentje, döntéselmélet és módszertan, üzleti etika, stratégiai tervezés, üzleti kommunikáció) területéről 10 kredit;
  • társadalomtudományi alapismeretek (Európai Unió, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia) területéről 10 kredit;
  • szakmai ismeretek (pénzügy, pénz- és tőkepiaci ismeretek, banküzemtan, pénzügypolitika, adózási ismeretek, vállalati pénzügyek, vállalatértékelés) területéről 15 kredit. 

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján a felsorolt területeken legalább 30 kredittel rendelkezzen. A mesterképzésben a hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.

 

TERMKÉKMENEDZSMENT ÉS -MARKETING

25k-termek.jpg

 

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak. 

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés, a közszolgálati, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a pénzügy és számvitel, a turizmus- vendéglátás, az üzleti szakoktató alapképzési szak. 

4.3. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.3. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: 

A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 30 kredit az alábbi területekről:

  • módszertani ismeretek (matematika, statisztika) területéről 8 kredit;
  • elméleti-gazdaságtani ismeretek (mikroökonómia, makroökonómia, pénzügytan) területéről 10 kredit;

üzleti ismeretek (marketing, gazdasági jog, vállalatgazdaságtan, számvitel, vállalati pénzügy) területéről 12 kredit.

 

VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak. 

4.2. A 9.2. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az emberi erőforrások, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, az üzleti szakoktató, a közszolgálati alapképzési szak. 

4.3. A 9.2. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.2. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei

A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 60 kredit az alábbi területekről:

  • módszertani ismeretek (matematika, statisztika, informatika) területéről 15 kredit;
  • közgazdasági ismeretek (mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, környezet- gazdaságtan, gazdaságelmélet, gazdaságstatisztika, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságmodellezés, gazdaságpolitika, ágazati és funkcionális gazdaságtan, közösségi gazdaságtan) területéről 10 kredit;
  • üzleti ismeretek (vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, pénzügy, számvitel, döntéselmélet és módszertan, üzleti etika, üzleti kommunikáció, adózási ismeretek, vállalati pénzügyek) területéről 15 kredit;
  • társadalomtudományi ismeretek (európai uniós ismeretek, közpolitikai ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, filozófia, pszichológia) területéről 10 kredit;
  • szakmai ismeretek (értékteremtő folyamatok menedzsmentje, vezetés és szervezés, üzleti tervezés, vállalkozásmenedzsment, stratégiai tervezés, controlling, emberi erőforrás gazdálkodás, vezetői készségfejlesztés, információs rendszerek) területéről 10 kredit.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján a felsorolt területeken legalább 30 kredittel rendelkezzen. A mesterképzésben a hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.

 

GAZDASÁGINFORMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe a gazdaságinformatikus alapképzési szak

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus és az üzemmérnök-informatikus alapképzési szak. 

4.3. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.3. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei

9.3.1. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén – a 4.2. pont szerinti üzemmérnök-informatikus alapképzési oklevéllel rendelkezők kivételével – a mesterképzési képzési ciklusba való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 70 kredit az alábbi területekről: 

  • természettudományos ismeretek (analízis, valószínűségszámítás, statisztika, operációkutatás, matematika, számítástudomány) területéről 10 kredit;
  • gazdasági és humán ismeretek [közgazdaságtani, vállalatgazdaságtani, gazdaságtudományi, pénzügyi, jogi ismeretek, európai uniós ismeretek, menedzsment, vezetéselméleti (döntéselmélet, módszertan) ismeretek] területéről 20 kredit;
  • informatikai ismeretek (számítógép-architektúrák, operációs rendszerek, számítógéphálózatok, programozáselmélet, programnyelvek, programtervezés, adatbázis-kezelés, IRarchitektúrák, -fejlesztés, -menedzselés, minőségbiztosítás, integrált fejlesztőeszközök, fejlesztési támogatások, informatikai audit, integrált vállalatirányítási rendszerek, speciális alkalmazások) területéről 40 kredit.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányaiból a felsorolt területeken legalább 40 kredittel rendelkezzen. A mesterképzésben a hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni. 

9.3.2. Az üzemmérnök-informatikus alapképzési szakról a mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 60 kredit az alábbi területekről: 

  • természettudományos alapismeretek (analízis, statisztika, operációkutatás) 10 kredit, gazdasági és humán ismeretek (közgazdaságtan, pénzügyi ismeretek, számvitel, kontrolling) 20 kredit;
  • informatikai ismeretek (számítógép-architektúrák, adatbázisok, üzleti intelligencia, vállalatirányítási rendszerek, minőségbiztosítás, informatikai audit, rendszerfejlesztés) 30 kredit.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben a 60 kreditet a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

 

ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az építészmérnöki alapképzési szak. 

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az építőművészet, az építőmérnök és az 1993. évi LXXX. törvény szerinti településmérnöki alapképzési szak. 

4.3. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.3. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: 

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a korábbi tanulmányokból a jelentkezőnek összesen legalább 100 kreditje legyen az alábbiak szerint, ismeretkörönként: 

  • matematika, ábrázoló geometria, műszaki ábrázolás, CAD 12 kredit;
  • közgazdaságtan, filozófia; szociológia 8 kredit;
  • építészettörténet, művészettörténet, építészetelmélet 16 kredit;
  • statika, szilárdságtan, tartószerkezetek, szerkezettervezés 22 kredit;
  • épületszerkezetek, építőanyagok, épületépítészet, épületfizika 32 kredit;
  • építési menedzsment, építési jogi ismeretek, építéskivitelezés és -szervezés 10 kredit;
  • szabadkézi rajz, mintázás-modellezés, tér- és színkompozíció 20 kredit;
  • épülettervezés (elmélet, gyakorlat), településtervezés, komplex tervezés, diplomatervezés 50 kredit.

A mesterképzésben a felsorolt területekről a felvételkor hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint, a képzés tantervében meghatározott tantárgyakon kívüli tantárgyakból, tantervi egységekből a diplomatervezés tantárgy felvételét megelőzően meg kell szerezni. 

A mesterképzésbe való felvétel feltétele továbbá a mesterképzést megelőzően teljesített, legalább 16 hét szakmai gyakorlat teljesítése.

 

FAIPARI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a faipari mérnöki alapképzési szak. 

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a műszaki képzési területről az anyagmérnöki, a gépészmérnöki, a könnyűipari mérnöki, a műszaki menedzser, az ipari termék- és formatervező mérnöki, a mechatronikai mérnöki, villamosmérnöki, az építőmérnöki, a biomérnöki és a természettudomány képzési területről a biológia alapképzési szak. 

9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei

A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 70 kredit az alábbi területekről: 

  • természettudományos alapismeretek területéről 20 kredit,
  • gazdasági és humán ismeretek területéről 10 kredit,
  • szakmai ismeretek területéről 40 kredit.

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányai alapján a felsorolt területeken legalább 40 kredittel rendelkezzen. A mesterképzésben a hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.

 

IPARI TERMÉKTERVEZŐ MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzési szak. 

4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki, a könnyűipari mérnöki, az anyagmérnöki, a közlekedésmérnöki, a faipari mérnöki, a villamosmérnöki, az építőmérnöki, az építészmérnöki és a műszaki menedzser alapképzési szak. 

9.4. A 4.2. megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei 

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányai alapján legalább 50 kredittel rendelkezzen az alábbiak szerinti 70 kreditből:

  • természettudományos alapismeretek területén 20 kredit;
  • humán ismeretek területén 10 kredit;
  • szakmai ismeretek területén 40 kredit.

A mesterképzésben a felsorolt területekről a hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.

 

KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a környezetmérnöki alapképzési szak.

4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 

9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei

A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányai alapján legalább 30 kredittel rendelkezzen az alábbiak szerinti 60 kreditből: 

  • természettudományi ismeretek területéről (ezen belül matematika legalább 4 kredit, fizika legalább 4 kredit, kémia legalább 4 kredit, biológia-ökológia legalább 4 kredit) legalább 20 kredit;
  • gazdasági és humán ismeretek (közgazdaságtan, környezetjog, menedzsment, szervezés, projektmenedzsment, mérnöki kommunikáció, társadalomtudományi ismeretek) területéről legalább 10 kredit;
  • környezetmérnöki szakmai alapismeretek [mérnöki ismeretek; egészség-, és munkavédelem, analitika- és méréstechnika, környezettan (talajtan, környezeti kémia, környezetvédelmi biotechnológia); környezeti elemek védelme (vízminőség-védelem, szennyvízkezelés, levegőtisztaság-védelem, talajvédelem, hulladékgazdálkodás, zaj- és rezgésvédelem, sugárzásvédelem, természeti környezet védelme); környezetelemzés (környezetinformatika, környezetállapot-értékelés); környezetmenedzsment] területén legalább 30 kredit.

A mesterképzésben a felsorolt területekről a hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.

 

 

Cikk nyomtatása E-mail